Előzetes: archív réteg az Azure blobtárolóban

Még költséghatékonyabbá vált az Azure a ritkán használt adatok, állományok tárolására. Előzetes verzióban már kipróbálható az archív réteg a blobtárolóban.

A Microsoft a közelmúltban jelentette be, hogy az Azure Blob Storage szolgáltatás többféle réteggel rendelkezik, a “hot” réteg a gyakran használt, a “cool” pedig a ritkábban szükséges adatok tárolására optimalizált, utóbbi értelemszerűen jóval költséghatékonyabb. Most megjelent a blobtárolóknál egy újabb réteg, amelyet kimondottan archiválásra szántak. Itt a legnagyobbak az elérési idők (amennyiben az adatokhoz hozzá kell férni), ugyanakkor a legalacsonyabbak a költségek, még a “cool” rétegnek is csak töredékébe kerül a tárolás: egy gigabájt adat havi tárolási költsége jelenleg 0,16 eurocent, vagyis hozzávetőleg 48 fillér. Másképp fogalmazva 1 terabájt adatot havi 480 forintért őriz meg számunkra a Microsoft.

Az archív blob storage ugyanazokkal az eszközökkel, szoftverekkel és felügyeleti megoldásokkal használható mint a hot és a cool blob storage, vagyis nincs szükség új technológiára és a meglevő alkalmazásokba is könnyen beilleszthető. A Microsoft ugyanúgy 99 százalékos rendelkezésre állást vállal, mint a cool réteg esetében, és a tárolt adatok minden esetben titkosítottak.

Fontos újdonság, hogy a felhasználók (adminok) immár “menet közben” is módosíthatják a blobtárolók rétegezését, vagyis anélkül tudják adataikat a hot, cool és archive rétegek között mozgatni, hogy azokat át kellene másolniuk.

Az új szolgáltatás egyelőre előzetes (preview) állapotban érhető el. Bővebb részleteket itt lehet olvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.