Itt a Windows Server 2016 TP5 és System Center 2016 TP5

A Microsoft kiadta a Windows Server 2016 és a System Center 2016 következő nyilvános tesztváltozatát. A Technical Preview 5 már “feature complete”, azaz a végleges verzió összes funkciója tesztelhető benne.

A Windows Server 2016 Technical Preview 5 újdonságai a biztonság köré csoportosulnak. Ebben a verzióban próbálhatók ki először azok a képességek, amelyek a virtualizált környezetek magasabb szintű biztonságát hivatottak segíteni. A TP5-ben debütálnak a Windows Server és Hyper-V konténerek is.  A Technical Preview 5 újdonságairól bővebben ezen a TechNet linken lehet olvasni.

Akit mélyebben is érdekel a következő generációs Windows Server, annak ajánljuk a közelmúltban megjelent ingyenes könyvet (Introducing Windows Server 2016 Technical Preview), valamint a Microsoft szakértői által publikált blogsorozatot, amely tíz részen keresztül vesézi ki a Windows Server 2016 újdonságait. A bejegyzések időrendben:

Aki az olvasás mellett vagy helyett inkább az élő beszédet kedveli, annak ajánljuk a május 5-én esedékes webinárt, ahol Jeff Woolsey (Principal Group Program Manager, Windows Server Virtualization) és Matt McSpirit (Senior Techincal Evangelist) ásnak le az új operációs rendszer képességeibe.

A Windows Serverrel együtt megérkezett a System Center 2016 Technical Preview 5 is. A Microsoft rendszerfelügyeleti megoldásának mostantól kipróbálható, tesztelhető képességeit ez a blogbejegyzés részletezi.

A Windows Server 2016 TP5 és a System Center 2016 TP5 egyaránt letölthető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.