Alkalmazásfuttatás

Itt a Windows Server Technical Preview 4!

November 19-én megjelent a Windows Server 2016 negyedik előzetese (Technology Preview 4, TP4). Ebben a bejegyzésben összefoglaljuk a főbb újdonságokat, mielőtt az egyes képességeket részletesebben bemutatnánk.

Microsoft: partnermegállapodás a Red Hattel

Partneri megállapodást kötött a Microsoft a legnagyobb kereskedelmi Linux-disztribútorral. A Red Hattel való együttműködés a nagyvállalatoknak, szoftvercégeknek és független fejlesztőknek egyaránt hasznos és érdekes lehet.

Röviden a konténeres virtualizációról

Új csatornát indított a YouTube-on a Microsoft, a Microsoft Mechanics kifejezetten a műszaki érdeklődésű nézőket veszi célba, köztük az üzemeltetési szakembereket. Az egyik első videó a Windows Server 2016-ban érkező konténeres virtualizációs technológiákról szól.

Szeptember 30: Enterprise Developer Meetup

Ősszel folytatódik a LogMeIn és a Microsoft közös fejlesztői eseménysorozata. A szeptember 30-i rendezvényen két Azure-rel foglalkozó előadást is meghallgathattok.

Premium storage a G-sorozatú VM-ekhez, árcsökkentéssel

A Microsoft Azure szolgáltatásban a közelmúltban váltak elérhetővé a legnagyobb teljesítményű virtuális gépek. A G-sorozatú virtuális gépek (kódnevükön Godzilla) legnagyobbika 32 processzormaggal és 448 gigabájt memóriával rendelkezik -- most az adattárolási teljesítmény is felnőtt a számítási kapacitás mellé.

Linuxhoz is igényelhető támogatás a Microsofttól

A Microsoft a Windows mellett a különféle nyílt forrású operációs rendszereket és szoftvereket is elsőrangú vendégként kezeli az Azure-ön. Most már terméktámogatást is biztosít sokukhoz.

Microsoft Azure szolgáltatás az e-Napló mögött

A közel 600 hazai oktatási intézmény által használt e-Napló ma már a Microsoft Azure platformon fut. Az erősen változó terhelés kiszolgálásához tökéletesen illeszkedett a felhő koncepciója.

4 / 5 oldal12345