Legfrissebb bejegyzések

Elérhető a Kubernetes az Azure Container Service-ben!

A Microsoft Azure Container Service (ACS) feladata egy konténerek futtatására alkalmas infrastruktúra létrehozása és működtetése. A választható orchestratorok között már a Kubernetes is megjelent.

A Microsoft bemutatja: Open source technológiai nap

A nyílt forrású termékek és technológiák egyre fontosabb szerepet töltenek be az informatikai piacon, a legtöbb szervezet használ open source megoldásokat. Az Open source technológiai napon bemutatjuk, hogyan lehet ezeket Microsoft környezetben bevetni.

Windows Server 2016 laborgyakorlatok saját hardver nélkül

A Windows Server 2016 számos újdonságot hoz a virtualizáció, biztonság vagy éppen a szoftverrel megvalósított adatközpont (software-defined-datacenter) területen. Az érdeklődők most első kézből szerezhetnek tapasztalatokat az új technológiákkal anélkül, hogy saját szerverre kellene az új rendszert telepíteniük.

Olcsóbbak lettek egyes Azure virtuális gépek és tárolók

A Microsoft célja, hogy a felhőszolgáltatásai mindenki számára hozzáférhetők legyenek és a legjobb ár-érték arányt biztosítsa a felhasználói számára. Ennek jegyében jelentősen csökkentette egyes virtuális gépek és tárolók árát.

Alapos ráncfelvarráson esett át az Azure Marketplace

Átláthatóbb a felület, többféle szűrési és csoportosítási lehetőség jelent meg, hogy a felhasználók könnyebben kiigazodjanak a több ezer megoldás között. Ingyenes próbalehetőség is van!

MOL: Process Optimization Using Machine Learning

During the operation of MOL’s Danube Refinery, nearly one hundred thousand data points are recorded every minute. The algorithms running in the Microsoft Azure Machine Learning cloud service help in gaining relevant business insights from these.

3 / 25 oldal12345...1020...Utolsó »