Új felületet és lekérdezőnyelvet kapott az Azure Log Analytics

Augusztus elején jelentős frissítésen esett át az Azure Log Analytics, a Microsoft naplófájlokat tároló és feldolgozó szolgáltatása. Új portál és egy új lekérdezőnyelv bővíti a felhasználók lehetőségeit.

A Log Analytics egy felhőszolgáltatás akár helyi környezetben, akár hosztingszolgáltatónál, akár egy felhőszolgáltatásban (Azure, AWS, Google, …) működő informatikai környezetből érkező naplóállományok tárolására és feldolgozására. A Log Analytics most egy teljesen új felhasználói felületet és ezzel együtt egy, a korábbinál jelentősen megnövekedett képességekkel felruházott lekérdezőnyelvet is kapott. Fontos, hogy a képességek bővülése nem érinti az árazást vagy a használat költségeit.

Akik ismerik és használják a Log Analytics szolgáltatást (akár önállóan, akár az Operations Management Suite részeként), bizonyára szembesültek a lekérdezőnyelv egyes korlátaival. A felhasználói visszajelzések hatására a Microsoft alaposan újragondolta ezt a területet és számos ügyfél bevonásával egy új megoldást fejlesztett. Az új lekérdezőnyelv interaktív és számos olyan képességet vonultat fel, ami a régiből hiányzott, ilyenek például az új típusú (dátum, idő, string, … ) operátorok, számított mezők, a JOIN lehetősége, a lambda kifejezések, a kód kommentelhetősége, stb. Az új portálon emellett a korábbinál lényegesen bővebb vizualizációs lehetőségek állnak rendelkezésre.

A Log Analytics korábbi felhasználói az itt leírt módon, viszonylag egyszerűen és fájdalommentesen frissíthetik környezetüket. Pánikra szerencsére semmi ok, ugyanis a felület tartalmaz egy “fordítót”, így a már megírt és eltárolt lekérdezések továbbra is használhatók (ezeket a Log Analytics automatikusan konvertálja az új nyelvre), illetve a régi szintaxisban járatos adminisztrátorok még a régi nyelven is írhatnak lekérdezéseket, amelyeket a fordító azon nyomban átalakít, így a megszerzett tudás nem vész el.

Az új lekérdezőnyelv és felület használatába ez a két dokumentum vezet be (új portál, új lekérdezőnyelv, új lekérdezések írása), a részletes technikai információk pedig itt találhatók. Ezen az oldalon pedig egy közel egy órás webinár érhető el számos élő demóval.

Aki szeretné kipróbálni az új felületet és nyelvet, ide kattintva egy előre populált demokörnyezetben találja magát, ahol kedvére kíséletezhet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.